Fülöp Kata

Bemutatkozás

Fülöp Kata vagyok, pszichológus és csecsemő-szülő konzultáns, két óvodás korú gyermek
édesanyja.

A kor kihívásaira keresve a választ, szakmai tevékenységemet áthatják a pszichológusi és
családterápiás képzéseken szerzett ismereteim. Ezekre éppúgy támaszkodom munkám során, mint a
csecsemő-szülő kapcsolatdiagnosztikai tudásomra.

Számomra nagyon fontosak az emberi kapcsolatok és az érzés, hogy tartozunk valakikhez és
valahová.

Ma a generációs különbségek, a sok eltérő nevelési minta és tapasztalat nagy nehézségekkel
állítják szembe a most szülővé való párokat. A szülővé válás rendkívül új élethelyzetet hoz. Ebben
minden hirtelen nagyon más, új, és sok ismeretlen van. Nincsenek egyértelmű válaszok a nevelési
könyvekben, ezért az ember a sok információ között igencsak magára hagyatott.

Annak a hitét szeretném megerősíteni, hogy minden emberben megvan a lehetőség arra , hogy
képessé váljon elég jó szülővé válni, hogy az elég is elég és nem a tökéletességet kell hajtani.
Minden ember közül a szülő az, aki leginkább ismeri a gyermekét, akivel való kapcsolódásában
egyre több ismeretre tehet szert. Ugyanakkor ez a legnagyobb teher is, hiszen „ki más, ha nem én
vagyok az, akinek a mindennapok gondjait meg kellene tudni oldani?” Alkalmatlanság érzés/
tehetetlenség érzés/ szégyen/ bűntudat/ düh/ és rengeteg nehéz érzés, melyet megél az ember
szülővé válása során.

A segítség kérés pedig nagy kockázat. Hiszen akkor ki kell mondani őszintén valakinek mindazt,
amivel nehéz szembenézni. Ugyanakkor a probléma mégis ott van minden nap, sokszor csupán egy –
egy területet érintve ugyan, de annak minden pillanatában. Az idő szalad, a csecsemő minden percben
issza a világot maga körül. Az új családi felállás új szerepet és új feladatokat ró a szülőkre, ahol mind az
egyén, mind a pár élete megmérettetik.

Sokszor az időben kért és kapott segítség egy-egy nehézséget olyan lendülettel képes
átalakítani és megvilágítani, hogy ez mindenkit váratlanul ér. A gyerekek adaptívak, rugalmasak,
képesek nagyon gyorsan reagálni az őket ért változásokra és ez a nehézségek terén is működik.

Amennyiben úgy éli meg, nehézségei vannak a csecsemőjével való kapcsolódásában, keressen
bizalommal!

Szakmai tapasztalataim
Több mint 10 éves tapasztalattal rendelkezem a pszichológusi munkámban, ahol eleinte
iskolapszichológusi feladatokat láttam el, majd a gyermekvédelemben és nevelőszülői hálózatban
elhelyezett gyermekek és nevelőik életét segítettem, támogattam.

2014-től szakmai érdeklődésem a 0-3 éves korú gyermekek és családjaik felé fordult. Mai napig a IX.
kerületi Egyesített Bölcsődei Intézmények pszichológusaként dolgozom. Betekintést és sok
tapasztalatot szereztem a bölcsődei leválás, elszakadás, beszoktatás-, valamint az evés, étkezés, alvás
és megnyugtatás terén.

Több családot kísértem csecsemő szülő konzultánsként és család konzultáció
keretében is támogattam őket. A Bethesda Kórház „Korai fejlesztés és diagnosztikai” vizsgáló
teamjében való munkám során tapasztalatot szereztem a 0-3 éves korosztály holisztikus szemléletben
való diagnosztizálásában